|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 15 találat | lapozás: 1-15 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Borbély Szilárd 2007. december 20.A Korunk–Komp-Press Kiadó december 19-i kolozsvári rendezvényén több újdonságot is bemutattak. Pieldner Judit Beszédterek, képterek című könyve egyrészt irodalom és film kapcsolatát elemző írásokat, másrészt recenziókat tartalmaz az új generáció költőinek – Szabó T. Anna, Borbély Szilárd, Lövétei Lázár László és Székely Csaba – köteteiről. Bemutatták továbbá a Közép-Európa vándora. Korunk-dosszié 1957–2007 című antológiát. Szabédi László leveleiből állították össze „A Lázár utcától a Postakert utcáig” című könyvet. A Korunk könyvespolcán még négy új könyv szerepel: Balázs Imre József szerkesztésében A sztálinizmus irodalma Romániában című tanulmánykötet, Máthé Dénes Nyelvi létmódok, Rigán Lóránd Erósz városa és Végh Balázs Béla A gyermekirodalom változatai című könyve. /Rostás-Péter Emese: Nyolc könyv a Korunktól. = Krónika (Kolozsvár), dec. 20./2008. február 13.Több határon túli magyar értelmiségi csatlakozásával immár nemzetközivé terebélyesedett a tervezett debreceni Wass Albert-szobor felállítása elleni tiltakozás. Wass Albert szobrát a debreceni Polgári Casino Egyesület magánadományokból készítteti el a városi közgyűlés hozzájárulásával. A szobor alapkövét február 15-én helyezik el, a tervek szerint Kósa Lajos, Debrecen polgármestere mond majd beszédet. A tiltakozó levelet megfogalmazó Borbély Szilárd költő, egyetemi docens nyilatkozata szerint egy köztéri szobor nemcsak képzőművészeti alkotás, hanem szimbolikus tartalmak megjelenítője.,,Wass Albert körül még lezáratlan jogi és politikai viták folynak. Helyét még sem a szakma, sem az idő nem jelölte ki" – olvasható a nyilatkozatban.,,Tiltakozunk az ellen, hogy politikai testület saját hatáskörében – ha szimbolikusan is – írói rangot adományozzon. Tiltakozunk a magyar kultúra nevében az ellen, hogy köztiszteletet élvező szerzők nevét egy demokratikusan választott testület kellően meg nem alapozott döntése kompromittálja" – tartalmazza a tiltakozó nyilatkozat, amelyet mások mellett aláírt Kukorelly Endre író, Ágoston Zoltán szerkesztő, Márton László író, Mészáros Sándor szerkesztő, Bártori Csaba író, Kállai R. Gábor író, Sándor Iván Kossuth-díjas író, Szkárosi Endre költő, Ungváry Rudolf író, Radnóti Sándor egyetemi tanár, Balla Zsófia költő-író, Kálmán C. György irodalomtörténész, Grendel Lajos író, egyetemi oktató (Szlovákia), Károlyi Csaba szerkesztő, Tábor Ádám költő, Böszörményi Gyula író, Darvasi László író, Závada Pál író, Kőrössi P. József író, Csordás Gábor író, könyvkiadó, Mesterházi Mónika költő, Kántor Zsolt író, Gömöri György költő (London), Szerbhorváth György újságíró (Szerbia), valamint több debreceni közéleti személyiség. /Wass Albert debreceni szobrát ellenzik. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 13./2009. szeptember 3.Folytatódik a Várad kulturális folyóirat Törzsasztal nevű beszélgetéssorozata, amelynek szezonnyitó első vendége Karafiáth Orsolya költő, publicista, énekesnő lesz szeptember 4-én Nagyváradon. Az idei évadban vendégül látják még a Selyem Zsuzsa szépíró-novellistát, Kőrösi Zoltán írót, a Magyar Rádió művészeti szerkesztőségének egykori főszerkesztőjét, Borbély Szilárd debreceni költőt, novellistát, valamint Grecsó Krisztián írót, az Élet és Irodalom hetilap prózarovatának vezetőjét. Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője beszámolt arról is, hogy a lap hamarosan különkiadásokkal is jelentkezik, melyekben a Törzsasztal beszélgetései nyomtatott formában olvashatóak, valamint hozzáférhetőek lesznek a rendezvény meghívottjaival készült interjúk és városismerkedő anyagok is. /Totka László: Friss menü a Törzsasztalon. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 3./2013. augusztus 27.Carbonaro és társai a BulgakovbanOrbán János Dénes, az est házigazdája megjegyezte: kellemes meglepetés volt számára, hogy ilyen sokan eljöttek, noha nem csináltak nagy hírverést az eseménynek. És bár a kávézóban párhuzamosan egy másik irodalmi program is zajlott, a közismert irodalmárok, az alkotó közeli barátai mellett lelkes, fiatal olvasók és pályájuk elején lévő alkotók is szép számban tiszteletüket tették az ünnepségen. Elsőként a költő Carbonaro álnéven írt, Ha a polip szuszog Kolozsvárott című, kétkötetes ópuszát ismerhettük meg. Méltatója, Farkas Wellmann Endre szerint nem véletlen, hogy éppen Szőcs Géza hatvanadik születésnapja előtt jelent meg. A költő mindig valamilyen meglepetéssel rukkol elő: ilyen Carbonaro alakja is. A szövegek Kolozsvárról és Sziveri Jánosról szólnak, akihez különleges kapcsolat fűzi Szőcs Gézát. Olyan témák, motívumok köszönnek vissza ezekben a kötetekben, amelyekről régebben is beszélt, más szövegösszefüggésben. Például közös beszélgetőkönyvükben kijelentette, hogy számára a haza sokkal inkább idő-, mintsem térbeli, és határai valahol a nyolcvanas években keresendők. „Úgy érzem, hogy folyamatosan újraértékelődik az idő, a történelem és a személyes élettörténete az alkotónak és természetesen rengeteg sok minden más, mint például Sziveri János alakja, irodalmi jelentősége”. A rövid méltatás után az ünnepelt elmondta: csak most derült ki számára, hogy ez egy igazi szamizdat bemutató. A nyilvánosság kizárásával történik, a kötetek a könyvesboltokban nem kaphatók, sajtó nem ír róluk. Ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy Farkas Wellmann Endrének a könyv genezisében jelentős szerepe van. Tavaly tavasszal egy rendezvényen felolvasott egy verset, amelyet hajdanában írt Sziverinek, és nem fejezett be; ekkor készített vele költőtársa és barátja egy interjút. Ebben a beszélgetésben mesélt többek között a vajdasági költőről is. Sziveri ’89-ben halálos betegen érkezett szülőhazájából Magyarországra, ahonnan menekülnie kellett, politikai és egyéb okok miatt. Élete utolsó hónapjaiban sokat beszélgettek Szőcscsel, verseket is fogalmaztak egymásnak, egymáshoz, egymásról, a felolvasott mű is ezek közé tartozik. Az ünnepelt sokat mesélt Sziverinek Kolozsvárról, ahová a vajdasági költő nagyon szeretett volna eljutni. Tulajdonképpen az a tudat tartotta életben egy darabig, hogy együtt látogatnak majd el Erdélybe. „Wellmann volt az, aki fölvetette az ötletet, hogy le tudnák-e jegyezni néhány ilyen történetet az Irodalmi Jelen számára. Én ezt megtettem, és végül sikerült 21 olyan történetet írni, amelyek a képzeletbeli arcát Erdélynek valós elemekkel ragadják meg. Így állt össze ennek a kétkötetes kiadványnak az első kötete. A második kötet Sziverivel való kapcsolatunk különböző dokumentumait foglalja magába: fotókat, nekrológokat, leveleket, kéziratokat és néhány olyan fejezetet, amely rokonítható ezzel a szövegvilággal”. Szőcs az esten ízelítőképp fölolvasott néhány szöveget a fent említett kötetekből. S bár a technika ördöge meg szerette volna őt ebben akadályozni, a költő nem szakította félbe előadását, jól elboldogult mikrofon nélkül is, amíg beszereztek egy újabb hangosítót. Az est második felében mutatták be az Irodalmi Jelen Könyvek és az Erdélyi Híradó közös kiadásában megjelent, Album Amicorum címűkötetet, amely az ünnepelt tiszteletére írt alkotásokat tartalmazza, a következő szerzőktől: Arany Ágnes, Bertha Zoltán, Bogdán László, Bollobás Enikő, Borbély Szilárd, Böszörményi Zoltán, Bréda Ferenc, Cserna-Szabó András, Csorba László, Dorin Tudoran, Elek Tibor, Farkas Árpád, Farkas Wellmann Endre, Földes Hobo László, Géczi János, György Attila, Horváth Iván, Karácsonyi Zsolt, Karátson Gábor, Karinthy Márton, Tomaso Kemény, Milorad Krstic, Ladik Katalin, Lövétei Lázár László, Lőwy Dániel, Makkai Ádám, Márton László, Monoki István, Orbán János Dénes, Selmeczi György, Sárközy Péter, Szálinger Balázs, Szörényi László, Temesi Ferenc. Jánosi Andrea, a kötet illusztrátora a költő szerint az Erdélyben megjelenő szépirodalmi kiadványok egyik legszebbikét készítette el. Eddigi köteteinek illusztrációja csak részben felelt meg elképzeléseinek, ezzel viszont teljes mértékben elégedett. Orbán János Dénes frappáns köszöntőjében Szőcs Gézával kapcsolatos régi történeteket is fölelevenített. Hangsúlyozta egyebek mellett, hogy Szőcs és Sziveri verseivel lehet leginkább hölgyeket hódítani. „Géza mindig is egy kiszámíthatatlan alkotó volt. Minden untatja, ami hétköznapi, ami mind a költészetében, mind a magánéletében, mind a politikai pályáján megmutatkozik. Ellentmondásos személyként tartják számon, de sebaj, hiszen éppen ezért izgalmas” – mesélte OJD, majd kitért a költő szerepére a kilencven után kibontakozó irodalom párfogásában. Miután visszatért Erdélybe kényszeremigrációjából, Szőcs Géza megpróbált felépíteni egy kulturális birodalmat. S bár ő maga konzervatív, jobboldali beállítottsági ember, jól tudta, hogy mindezt ötvözni kell a modernitással. Ő biztosította az Előretolt Helyőrség irodalmi lap megjelenésének feltételeit, de szerkesztését a fiatalokra, Orbán János Dénesre és társaira bízta, nem szólt bele az olyan tartalmakba sem, amelyek magukra vonták a katolikus egyház haragját. Amikor elfogyott a pénze, és úgy érezte, hogy nem tudja már finanszírozni a fiatalok irodalmi vállalkozásait, átadta a stafétabotot Nagy Elek vállalkozónak, Méhes György író fiának és régi jó barátjának, Böszörményi Zoltánnak, aki üzletemberként térvén vissza külföldi emigrációjából Aradra, megalapította a Nyugati Jelen napilapot és az Irodalmi Jelent. Így a fiataloknak továbbra is volt hol publikálniuk. Erdélyben a tehetségek felkutatása és támogatása sokkal jobban működött, mint Magyarországon, ennek köszönhető, hogy az elmúlt tizenöt évben több mint ötvenen publikálták köteteiket az Erdélyi Híradó Kiadó Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy sorozatban. Az erdélyi magyar irodalom felnevelte utánpótlását, amelynek jelentősége átgyűrűzött a magyarországi irodalmi köztudatba is. Az a gárda, amely Szőcs Gézának köszönheti megjelenését, ma több mint 150 irodalmi díjat tudhat magáénak. „Vitathatatlan, hogy mekkora nagy hatással volt ez a Kolozsvár-centrikus szellemi pörgés a kortárs fiatal magyar irodalomra. Mindezt Szőcs Géza robbantotta ki. Ha ez nem nemzetszolgálat, akkor mi az?” – fogalmazott OJD. Arról sem feledkezett meg Orbán, hogy a Serény Múmia rovat hasábjait biztosító Helikonnak, nevezetesen Szilágyi Istvánnak és Kántor Lajos irodalomkritikusnak szintén nagy szerepe volt a kilencven után születő erdélyi irodalom kibontakozásában. Orbán János Dénest az est meglepetésvendége, Lévai Anikó követte. A magyar miniszterelnök felesége köszöntőjében elmondta: Szőcs Géza rendkívül következetes és becsületes ember, a fantáziája szárnyal, de annak, amit leír, mindig van valami valóságalapja. Amikor megkérte, hogy a szakácskönyvéhez írjon előszót, csak azzal a feltétellel vállalta el, ha végigeheti a fogásokat, amelyeket neki kötelező volt lefőznie. „Mindig fantasztikus ötletei vannak. Csak olyan emberekkel találkozik, akikből úgymond ihletődhet.” Majd Nagy Elek idézte fel közös üzleti és baráti beszélgetéseiket, amelyek a fiatal irodalmat érintették. „Sok mindent megéltünk közösen, örömet, sikereket, embert próbáló pillanatokat egyaránt. A legnagyobb dolog, hogy a nemzetedet szerető, nemzetedért aggódó ember tudtál maradni.” Végezetül Böszörményi Zoltán emlékezett vissza 1988-as találkozásukra Torontóban, ahol Szőcs Gézának volt föllépése. A költőbarát fölolvasta a Majorana Sz.G. hatvanadik születésnapjára gondol című versét, a születésnapi album egyik legszebb darabját, amelyet az ünnepelt megilletődve fogadott. irodalmijelen.hu 2013. november 23.Top négy ErdélyBár még csak november vége van, de máris dörzsölöm a tenyerem, hogy milyen kivételes évet zárunk. Mármint az erdélyi, vagy Erdélyről szóló irodalom és az ő olvasói, ami persze így talán nincs is, hiszünk az egységes és oszthatatlan magyar literatúrában, de most mégis úgy érezzük: megengedhetjük magunknak a kategóriát. Ha már a történelem megengedte Trianont, akkor ez a kis luxus már szóra sem érdemes. Zárjuk tehát lassan az évet s ilyenkor készülnek a listák, évértékelések újságokban, folyóiratokban, mely értékítéletek előre vetítik a jövő évi díjakat is. S bizony több ilyen témájú mű is szerepel(het) majd a top tízben. Először is Tompa Andrea asztalt átszakító Trianon-regénye, a Fejtől s lábtól, amely kidolgozott költői nyelvezete miatt igen élvezetes olvasmány, miközben roppant súlyt tart és emel meg. Már most látszik, hogy jövőre a legrangosabb díjakért száll majd versenybe, bár igen erős „ellenfele” is akadt, Borbély Szilárd személyében, akinek Nincstelenek című regényéről már volt szó itt. Nagyon jól kiegészíti Tompa Andrea regényét György Péter képzelt és valóságos Erdélyről szóló esszégyűjteménye, az Állatkert Kolozsváron. Hihetetlenül összetett könyv egyszerre beszél az emlékezetkultúráról és a köréje fonódó giccsről (sokaknak Erdély sosem lesz több egy székelykapunál), és politikai mítoszokról, irodalomtörténeti olvasókönyv és szókimondó vitairat. Még nem rágtam át magam valamennyi szövegen: egyszerűen nem könnyű megemészteni mindazt, amit a sorokba préselt, és sokoldalú tájékozottsággal elővezet. Vitatkozom s bőszen egyet értek vele, majd minden oldal után. Mert György Péter egyszerre összegző és markáns, szinte alig kerüli el valami a figyelmét. S én küzdök, mert még bennem is harcol csipetnyi Erdély-romantika, félrehallott mítosz a valósággal. Az utolsó hadosztály az elkerülhetetlen szembenézéssel. Mert a legfontosabb kérdés még mindig megválaszolatlan bennem: ki van otthon Erdélyben? Aki ott él, megmarad vagy aki odajár fényképezni, búslakodni? Aki tudomást sem vesz a drámáról, mert élni akar, vagy akinek mindene a dráma? Aki innen él oda, vagy aki onnan panaszkodik, hallgat, sértődik meg ide? Harmadiknak jöjjön a legfrissebb. Vida Gábor Ahol az ő lelke szintén Trianon regénye, ha ennyire le lehet egyszerűsíteni a kérdést. Egy amolyan anti-pikareszk regény ez pikareszk elemekkel (hősünk eljut Afrikába), amely rettentő mennyiségű és néha felesleges tudást görget maga előtt. Ám nyoma sincs benne a szatírának, az iróniának, egészen más „humorú” könyv ez a csöndes szenvedéllyel átitatott mű (Ahol az ő lelke). Akkor van humora, ha a történelemnek is van. Márpedig van neki, csak jó messziről kell szemlélni. Tűz mellett, fotelben. Ugyanakkor sűrű és indázó mondatok szövik át a regény minden oldalát, s mintha minden egyes példánynak külön íze és személyisége volna. Többnyire lemondó, önmagát vizslató, szomorú csillogású mondatok ezek. És egyáltalán nem utolsónak, de a fontos olvasmányok listájára kívánkozik Székely Csaba dráma-könyve, a Bányavidék. Színpadon már többször bizonyított, de most már olvasni is lehet, s bizony Pintér Béla mellett az év legfontosabb dráma könyve lehet. Majdhogynem ugyanannyit tesz ez is az Erdély-mítosz felülírásában mint a többiek, a székelység Csirkefeje ugyanis leszámol minden olyan mítosszal, amit előszeretettel látunk bele ebbe a tartományba. Székelyföld is csak egy huzatos kapualj, ahol többet segít a pálinka és a vizelés, a ki és a be, mint a semmiféle súllyal nem bíró,nagy szavak. Nem irigylem azt az olvasót, aki átrágja majd magát a négy könyvön. Sok sebet szerez majd, és a kijózanodás fejfájását sem spórolhatja meg. De az illúziók elvesztése megéri a zúzódásokat. Vagyis hát lesznek újak a régiek helyén, szerényebbek, véznábbak, egyszerűbbek. Kisebb Erdély Nagy Magyarország helyett. Egy kicsi, ám annál otthonosabb zug. Papp Sándor Zsigmond Maszol.ro 2014. január 4.Böszörményi Zoltán: hazudnak és megaláznak„Szemrebbenés nélkül hazudnak és megaláznak” – állítja Böszörményi Zoltán a Litera irodalmi portál szerkesztőiről abban az interjúban, amelyben a Papp Sándor Zsigmond maszol.ro-n megjelent cikkére is reagál. A konfliktus előzménye, hogy a Litera szerkesztősége az elmúlt év végén szavazást hirdetett az év legfontosabb szépirodalmi művének kiválasztására. „Érkezett is egy hónap alatt több mint tízezer szavazat, ami tetemes mennyiség. A szám úgy jött ki, hogy hetente háromszor is szavazhatott ugyanaz a klikkelő, akinek még csak regisztrálnia sem kellett, vagyis valamiképp vállalnia identitását, más néven: a felelősséget. Sokáig Borbély Szilárd verhetetlennek tűnő kisregénye vezetett (Nincstelenek), ám az utolsó pillanatokban beindultak a szavazat-rakéták, és ezek Böszörményi Zoltán verseskötetét, illetve egy teljesen ismeretlen szerző, bizonyos Ferenczik Adrienne regényét hozták ki az első, illetve a második helyre” – foglalta össze Papp Sándor Zsigmond a szavazás végkifejletét cikkében. A maszol.ro szerzője azt is megemlítette: maga a Litera szerkesztősége magyarázkodásra szorult és részben elhatárolódott a voksolás eredményétől, miután rájött, hogy sikerült egy irodalmi kérdést „X-faktorrá süllyeszteni”. Böszörményi Zoltán a saját birtokában lévő folyóirat, az Irodalmi Jelen honlapján reagált a cikkre egy interjúban, amelyet Boldog Zoltán jegyez. „Amikor felhívtál és figyelmeztettél, hogy könyvem fenn van a Litera listáján, majd december 7-én elindítottam a saját kampányomat, dőre álomnak tartottam, hogy megnyerem” – állítja Böszörményi az interjúban, amely egészében itt olvasható. „December 7-én Borbély Szilárd könyve messze mindenkit megelőzve, 4,7 százalékkal vezette a listát. Ez elgondolkoztatott. Felvetődött bennem, hogy néhány napja indult a szavazás, miként tehetett szert a Nincstelenek ilyen előnyre. Bizonyára a szerzőnek sok barátja van, sok diákja, tanít az egyetemen, gondoltam. De hiszen nekem is sok ismerősöm van, fordult meg a fejemben. Felmentem a Facebookra, és megkértem 1985, a világ minden táján lakó barátomat, hogy szavazzanak a Katedrálisra. Megírtam nekik a linket is. És a saját levelezőlistámról is 650 ismerősömnek, akiknek verseimet, s más irodalmi jellegű dolgaimat szoktam elküldeni. Hát így nyertem. Tudom, hogy azok közül, akik rám, illetve a Katedrális az örök télnek című könyvemre szavaztak, kevesen olvasták az egész kötetet, de a fenti versgyűjtemény anyagának kilencven százaléka megjelent az Irodalmi Jelen hasábjain, nagyon sok vers fenn van a Facebookon is. Tehát a Katedrális versei nem ismeretlenek az 1985 barátom és 650 levelezőpartnerem előtt. Felhívásaim s barátaim voksolásának az lett az eredménye, hogy december 14-én átvettem a vezetést abban a versenyben, amely december 27-én éjszaka zárult. A Litera szerkesztősége nem korrekt, amikor azt írja, hogy az utolsó pillanatban egyszercsak feltűntem, és az utolsó napon megelőztem mindenkit. Ezek ellenőrizhető adatok, és felhívom a Literásokat, hogy kérjenek elnézést tőlem és az olvasóiktól, mert félretájékoztatták őket. Készakarva valótlant állítottak” – jelenti ki az Irodalmi Jelen főszerkesztője és mecénása. Böszörményi ugyanakkor azt is állítja, hogy értelmetlennek tartja az ilyen jellegű szavazást, és ígéretet tesz az interjúban, hogy bárkinek kérésre elküldi a vitát kiváltó, Katedrális az örök télnek című kötetét. A rá szavazóknak pedig DVD-t küld ajándékba, amely a kötet összes versét tartalmazza, a szerző előadásában. Sérelmezi továbbá, hogy egy korábbi kötetét a kiadó a következő szöveggel népszerűsítette: „Az erdélyi milliárdos új bestsellere”. Papp Sándor Zsigmond cikke „csöpög a rosszindulattól, és valótlanságokat állít”, véli a nyertes kötet szerzője, aki szerint a Litera irodalmi portál szerkesztői is szemrebbenés nélkül hazudnak, sőt, meg is alázzák őt. Böszörményi végül azt is elárulta: most olvassa a Litera listáján sokáig esélyesnek mutatkozó könyvet, Borbély Szilárd Nincstelenek című regényét, amelyet a 2013-as év emlékezetes kötetének tart. Előzmény: maszol.ro, 2013. dec. 39. Vékonyka öröm Csak abban a statisztikában/felmérésben hiszek, amit magam hamisítottam, mondta állítólag Churchill, és nehéz vitázni vele. Hozzávenném mindehhez a közönségszavazást is, amely csak a legritkább esetben szól az értékekről, minőségről, sokkal inkább a mozgósítható klikkelőktől, akik alig különböznek a hasonló célra írt programoktól. Történt, hogy a népszerű irodalmi portál, a Litera gondolt egy nagyot, és a közönségre (nem véletlen, hogy nem írok olvasókat) bízta az év legfontosabb szépirodalmi művének kiválasztását. Érkezett is egy hónap alatt több mint tízezer szavazat, ami tetemes mennyiség. A szám úgy jött ki, hogy hetente háromszor is szavazhatott ugyanaz a klikkelő, akinek még csak regisztrálnia sem kellett, vagyis valamiképp vállalnia identitását, más néven: a felelősséget. Sokáig Borbély Szilárd verhetetlennek tűnő kisregénye vezetett (Nincstelenek), ám az utolsó pillanatokban beindultak a szavazat-rakéták, és ezek Böszörményi Zoltán verseskötetét, illetve egy teljesen ismeretlen szerző, bizonyos Ferenczik Adrienne regényét hozták ki az első, illetve a második helyre. Olyan műveket, amelyek semmilyen szakmai listán fel sem tűntek, és amelyek másként, mint így, esztelen mozgósítással, nem is nagyon tudtak érvényesülni. Persze Böszörményi Zoltán más tészta, neki azért mégis köszönhet egyet mást a magyar irodalom (a régi, fénykorát élő Jelenkort vagy az Irodalmi Jelent), ám aki szerzőként csak úgy kaphatott József Attila-díjat, hogy ismerőse/barátja, bizonyos Szőcs Géza, aki jó időben és jó helyen volt kulturális államtitkár, önkényesen feltette arra a listára, amelyet egyébként az írószervezetek állítottak össze cseppet sem önkényesen. Őt felvette, mást kihúzott. Így is lehet állami középdíjat kapni. A végeredmény aztán kínos magyarázkodásra késztette a literásokat is. „Annyira persze mi sem vagyunk idealisták, hogy azt gondolnánk, egy ilyen körkérdés reprezentatív, mi több: reális végeredményhez vezet.” Akkor vajon mi értelme volt a „játéknak”, kérdezhetnénk rögtön. De van tovább is: „Sokakat meglephet – minket is meglepett –, hogy végül mégis Böszörményi Zoltán Katedrális az örök télnek című kötete nyerte meg a versenyt. Mint ahogy az is, hogy a legjobb tízben ezen kívül található olyan könyv, amelyről korábban soha nem hallottunk.” Vagyis a szerkesztőség finoman elhatárolódik az általa kiírt szavazás végeredményétől, hiszen számára is világossá vált az, amit egy kommentelő egyértelműbben is megfogalmazott. Ez az egész nem szólt másról, csak az ész nélküli kattintgatásról. Vagyis sikerült egy irodalmi kérdést X-faktorrá süllyeszteni, teszi hozzá. Holott egy kis korlátozással (egy olvasó, egy szavazat, plusz regisztráció) valós viszonyokat tükröző eredmény születhetett volna, igaz, a tízezer szavazat töredékéből. Hiszen egészen más a minőség, a népszerűség, és az, hogy valaki kiterjedt netes kapcsolatait felhasználva miként tudja a maga javára fordítani a szavazást. Persze, mondom még egyszer, ez általában azok vékonyka öröme, akik máshonnan nem nagyon számíthatnak sikerre, elismerésre, rangra. (Érdemes e tekintetben megnézni más portálok, blogok, újságok listáit.) Miközben tudom én, hogyne tudnám, hogy nem csak a hozzáértő kritikusok, szerkesztők, irodalmárok véleménye számít, hanem az olvasóé is, de akkor ne süllyesszük őket egy szintre az elvakult rajongókkal, az unalmukban vagy baráti alapon klikkelőkkel. Veszélyes játékszer a net, derült ki újfent, kicsit hasonlít ahhoz, amikor a vásári forgatagban választanak pünkösdi királyt, közfelkiáltással. Mert hát addig is tart. Csakhogy az irodalomban mégsem az számít, akinek a hívei a leghangosabbak, pardon: leginkább fürgeujjúak. A Litera a szavazást lezáró utóhangban már jelzi, kissé sajnálja, hogy ehhez a ricsajhoz a nevét kellett adnia, de sajnos tudják: a net ma még a számokról, a felmutatható mennyiségről szól. Más kérdés, hogy az irodalmi portált sosem emiatt látogattuk, szerettük. Hanem az érzékeny és ízléses tartalomért, ami épp az ellentéte annak, amiről a szavazás szólt végül. Vagyis senki sem kényszerítette őket, hogy önként sétáljanak bele ebbe a csapdába. Egy szó mint száz, a szavazás erkölcsi győztese mégiscsak a harmadik helyen zárt Borbély Szilárd lett, akiről (aki ismeri, tudja) a legnehezebb elképzelni, hogy virtuális szavazatokért kuncsorgott volna. Akit tényleg az olvasók szavaztak oda, ahol a helye van. Mi pedig maradunk a falfirka örök igazságánál: egyél szart, tízmilliárd légy nem tévedhet. Papp Sándor Zsigmond maszol.ro, 2014. január 19.Jékely Zoltán emlékezeteA PKE Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi tanszékének KéPKEret irodalmi beszélgetéssorozat január 17-i alkalmának központi témája Jékely Zoltán, és a most záruló Jékely-centenárium volt. A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi tanszékének szervezésében zajló irodalmi, művészeti beszélgetéssorozat, a KéPKEret január 17-i beszélgetésének témája a most záruló Jékely-centenárium, a Jékely 100 verseskötet, az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) tavaly októberben nyílt emlékkiállítás, és nem utolsó sorban maga a költő alakja, élete és munkássága volt. A KéPKEret meghívott vendége Péterfy Sarolt, irodalomtörténész, Jékely Zoltán unokája volt, aki a költő Jékely mellett a magánemberről is sok mindent elárult. Boka László irodalomtörténész, az OSZK tudományos igazgatója a beszélgetés vezetője a 2013 áprilisában induló gazdag centenáriumi évet, az ezen belül megszervezett magyarországi és erdélyi rendezvényeket ismertette röviden. Az OSZK Kézirattárának kiállítótermében nyílt Én már rég a harangoké vagyok című kiállítás Jékely Zoltánnak a költőnek, prózaírónak, műfordítónak, könyvtárosnak és szerkesztőnek alakját és gazdag életművét kívánja megidézni. A kiállítás mellett számos kerekasztal beszélgetést, előadást, konferenciát szerveztek az elmúlt évben. Kolozsvári évek Péterfy Sarolt a beszélgetés során mesélt Áprily Lajos és Jékely Zoltán közti apa-fiú viszonyról, és saját emlékeiről is: „személyes emlékem csupán egy pár van, sokkal inkább szüleim és idősebb testvéreim elbeszéléseiből ismertem meg, hogy milyen ember volt a nagyapám. A középiskolában kezdett el foglalkoztatni költészete is”. Emellett mesélt Jékely Kolozsváron töltött éveiről is. A nemzeti könyvtár megbízásából Jékely 1940-ben utazott vissza diákkéveinek helyszínére, Kolozsvárra, hogy felmérje a visszacsatolt Észak-Erdély egyetemi könyvtár állományának állapotát. Itt a Termés című folyóirat, majd a Világosságirodalmi rovatának szerkesztője lesz. 1946-ban Észak-Erdély Romániához való visszacsatolása, és más családi tragédiák hatására másodszor is elhagyja Kolozsvárt, és visszaköltözik Budapestre, ahol újra a Széchényi Könyvtárban kezd el dolgozni. Nemsokára tíz éves szilenciumra ítélték és az Írószövetségből is kizárták. A Baumgarten-díjas, kétszeresJózsef Attila-díjas és posztumusz Kossuth-díjas költő hagyatéka a család jóvoltából az OSZK Kézirattárában, tárgyi hagyatéka pedig a Petőfi Irodalmi Múzeumban található. Jékely 100 A beszélgetés során a hallgatóság megismerkedhetett a szenvedélyes napló és levélíró Jékely Zoltánnal is, aki álmait is folyamatosan lejegyezte, ezek a kis álomjegyzetek verscsírákat, vagy már szinte kész verseket hordoztak magukban. A költő Jékely kapcsán Péterfy Sarolt a Jékely 100 kötetről és annak keletkezéséről is beszélt. A Holnap Kiadó gondozásában és Péterfy Sarolt szerkesztésében megjelent kötet nem mindennapi, hiszen benne tíz kortárs író – Borbély Szilárd, Karafiáth Orsolya, Kemény István, Kovács András Ferenc, Mesterházi Mónika, Schein Gábor, Szabó T. Anna, Szálinger Balázs, Térey János és Tóth Krisztina – tíz választott Jékely-verse, valamint a hozzájuk írt miniesszék találhatóak. Nagy Noémi erdon.ro, 2014. március 14.Magyarország Babérkoszorúja Díjat kapott Orbán János DénesKöltői és írói tevékenységéért, valamint az erdélyi magyar irodalmi életben betöltött irodalmi szervezői szerepe elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja Díjat kapott Orbán János Dénes költő. OJD idén egyetlen erdélyiként kapta meg az irodalmi kitüntetést, amely a legmagasabb állami díjnak számít kifejezetten irodalmi téren. A díjat korábban olyan írók, költők nyerték el, mint Bodor Ádám, Kovács András Ferenc, Szőcs Géza, Borbély Szilárd vagy Balla Zsófia. maszol, 2014. november 21.Átadták az elismeréseketHétfőn, a Pesti Vigadó épületében többek között Törőcsik Mari, Rubik Ernő, Jókai Anna, Szabó István, Kocsár Miklós, Korniss Péter, Kányádi Sándor, Melocco Miklós, Sebő Ferenc, Marton Éva és Novák Ferenc vehette át a Nemzet Művésze díjat, illetve a cím viselését igazoló díszok-levelet. A Nemzet Művésze díjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezésére 2013-ban hozta létre az Országgyűlés, idén először ítélték oda, és hatvankilencen kapták meg tíz kategóriában. Az elismerést a magyar művészeti élet Kossuth-díjas és 65. – a tánc-, valamint a cirkuszművészet esetében 50. – életévüket betöltött képviselői kaphatják. A díj életjáradékkal jár, ennek összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 23-szorosa, jelenleg 655 ezer 500 forint. "Kulturális gazdagság nélkül nincs gazdasági sikerekben is erős ország. A Nemzet Művésze díj a legnagyobb szintű elismerés, amelyről művészekből, Kossuth-díjasokból álló bizottság dönt. A díjazottak tiszta, ikonikus nagyságok, akiknek tevékenysége, életműve előtt pályatársak és a közönség egyaránt elismeréssel adózik" – mondta beszédében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Kiemelte, hogy a legnagyobb művészek esetében a tenni és a lenni egymást feltételezi, nincs alternatíva. Mint kifejtette, a Nemzet Művésze díjjal a magyar művészet szinte minden területét igyekeztek elérni, hiszen minden színtéren vannak olyan alkotók, akik életművükkel, alkotásaikkal különösen sokat adtak nekünk. Balog Zoltán felsorolta, hogy az elismerést a színházművészet, az irodalom, a zeneművészet, a képzőművészet, a filmművészet, az építőművészet, a táncművészet, az iparművészet, a fotóművészet, a népművészet, valamint a cirkuszművészet területén alkotók számára adományozzák. "Művészóriások élnek közöttünk, akik pályájuk során maradandót alkottak. Olyan alkotó emberek, akik mögött évtizedek munkája, küzdelmei, tanítói munkája áll. Közös érdekünk, hogy ezeket a művészeket életük végéig hozzásegítsük az alkotás szabadságához a díjhoz járó életjáradékkal. Minket is minősít, hogy a nemzet képes-e megbecsülni értékeit" – jelentette ki a miniszter. A díjakat Balog Zoltán és Fekete György, az MMA elnöke nyújtotta át. Utóbbi hangsúlyozta, hogy a díjról odaítélő bizottság "komoly és alapos, jóságos, elismerő és tisztelettudó, békés szándékú és méltányos" döntést hozott. A Nemzet Művésze címet egyszerre legfeljebb hetvenen viselhetik; mivel Kossuth-díjas cirkuszművész jelenleg nincs, idén 69 művészt jelöltek. "A díj és a cím létrehozását 2012-ben az a méltánytalan helyzet alapozta meg, hogy a művészeti ágak képviselői közül életjáradékra eddig csak a színészek, a filmesek, valamint az operaművészek voltak jogosultak. Tudtuk, hogy a többi művészeti ág képviselői között is sok idős alkotó él, akinek szociális körülményei nagyon nehezek" – mondta korábban az előzményekről Fekete György. A három korábbi elismerés, vagyis a Nemzet Színésze, a Nemzet Filmművésze (régi nevén a Magyar Mozgókép Mestere), valamint a Magyar Állami Operaház Mesterművésze cím viselése nem zárja ki a Nemzet Művésze cím elnyerését, ugyanakkor akik a négy csúcsdíjból többet is megkapnak, választaniuk kell, melyik után veszik fel az adómentes életjáradékot, amely a Nemzet Művésze cím esetében a legmagasabb. A jelenleg duplán érintettek közé tartozik Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze; Makk Károly, Sára Sándor, Szabó István és Tóth János, ők a Magyar Mozgókép Mesterei; valamint Miller Lajos és Pártay Lilla, akik a Magyar Állami Operaház Mesterművészei. A Nemzet Művésze díjakat az MMA megalakulási dátumához, november ötödikéhez kapcsolódva adták át. A mostani szabályok szerint az irodalom kategóriában tizenketten, a képzőművészet, a színházművészet és a zeneművészet terén 10-10-en, az iparművészet képviselői közül heten, az építőművészeté és a filmművészek közül hatan-hatan, a népművészet és a táncművészet kiválóságai sorában hárman-hárman, a fotóművészek közül ketten, a cirkuszművészek közül pedig egy alkotó viselheti egyidejűleg a Nemzet Művésze címet. Az ünnepségen fellépett Bogányi Gergely és Kassai István zongoraművész, Szecsődi Ferenc hegedűművész; a programban Liszt Ferenc és Hubay Jenő művei szerepeltek. "…tudom a titkot, áldás, áldás…" Magyar írók asztalánál Alkotói világok, dallam és politikum, újat teremtő visszaút- és mindent elsöprő anyaságélmény találkozásának szolgált színhelyéül múlt csütörtökön a Kultúrpalota kisterme. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár lassan hagyományossá váló rendezvénye, a magyar írók idén is telt házas estje fordított forgatókönyv szerint zajlott: a meghívottak – Szilágyi Ákos, Dragomán György, Szabó T. Anna és Péterfy Gergely – műveikből felolvasva teremtették meg a párbeszédmozaikok hangulatát. A vendégekkel Mészáros Sándor, a Szépírók Társaságának elnöke beszélgetett. Elsőként Szilágyi Ákos kínált ízelítőt Baglyok könyve című, a politikum ragadozó és prédamadarait "megéneklő" verseskötetéből. A Szól a kuvik már című vers egyedi előadása után magától adódott a lírai szöveg zeneiségére vonatkozó kérdés. – A dallamról leválaszthatatlan a szöveg. Ezt igazolja a Kalevala, a trubadúr költészet. A középkor végéig nincs néma olvasás. Zümmögő kolostorokról beszélhetünk. Most pedig, az internet világában, amikor minden multimédiális, ez még inkább érzékelhető. (…) Arany Jánost is így, hangosan kell mondani. Lehetetlen némán olvasni az V. Lászlót, abba beleőrülök – mondta a költő, majd a politikai költészet kapcsán így fogalmazott: – Mindannyian közemberek vagyunk, és a hatalom természeténél fogva állandóan súrlódunk. Újabban a halk szavú lírikusoknál is ezt vettem észre… Akárhogy rakjuk össze a lírai motívumokat, kifejezésre jut a politikai üzenet. Szilágyi Ákos a tragikusan elhunyt Borbély Szilárdhoz írt versével a magyar irodalom ez évi nagy veszteségére emlékezett. Út a fához Dragomán György Máglya című új regényéből olvasta fel a Látóban megjelent részletet. A marosvásárhelyi származású író elöljáróban elmondta, hogy ez az első olyan műve, amelyben nem fiúk szólalnak meg, hanem egy 13 éves kamasz lány, a felolvasást követő rövid beszélgetés során pedig azt is elárulta, hogy a regénynek egyetlen valós szereplője van, a központi elemnek számító diófa, amelyet nagymamája egykori fájáról mintázott. – 1988 szeptemberében onnan indultunk Magyarországra. Emma egy ilyen kertben él. Sokat írtam arról a fáról. Ma már nincs ott, de meg akartam nézni a helyét az égen, és láttam is. Mészáros Sándor arra kérdezett rá, hogy miért kellett kilenc évet várni erre a regényre, és feszélyezte-e az alkotásban az írót a korábban megjelent mű, A fehér király sikere. – Úgy gondolom, hogy megérte azt a kilenc évet az életemből ez a könyv. Miközben írtam, egy másik regényen is dolgoztam, és azt hittem, hogy az lesz meg hamarabb – emlékezett vissza Dragomán György a "kilenc szűkös esztendőre". – Néha az emberek megszántak, és már nem kérdezték, hogy mikor lesz meg – jegyezte meg viccesen, majd azt is kifejtette, hogy második regényének népszerűsége nem nehezítette és nem is könnyítette az alkotás folyamatát, de megvolt benne a késztetés, hogy új könyvével még többet nyújtson. Gyermek- és anyalét bűvöletében Az író felesége, Szabó T. Anna érdekes "kulisszatitkokkal" egészítette ki a Dragomán-regények születéstörténetét. – Az első könyvét öt évig írta, de nem szólt róla senkinek, azt mondta, hogy műfordítói munkát végez. Az nehezebb időszak volt – mondta a költőnő, majd arra is felhívta az egybegyűltek figyelmét, hogy a harmadik regényt, a Máglya címűt elolvasva lehet igazán megérteni A pusztítás könyve című első művet. – Te hogy vagy költő, miben más a munkamódszered? – tette fel a kérdést Szabó T. Annának Mészáros Sándor. – Én is rengeteget dolgozom, esszét és novellákat is írok, ez ellen a kisfiam kétévesen úgy tiltakozott, hogy elvágta a kábelt. Regényírással nem mertem próbálkozni, én ugyanis csak éjjel tudok dolgozni. Ha tudnék délelőtt, akkor írnék regényt. Ha bármit elcserélhetnék, az a reggeli frissesség lenne. A versek személyes hangvétele kapcsán a költőnő elmondta, hogy eleinte nem akart személyes lenni, nagyon szerette az objektív verseket, első gyermeke világra jöttekor, a szülőszobában, a jövő-menő emberek között változott meg ilyen értelemben az ars poeticája, ahhoz képest ugyanis, aminek abban a helyzetben kitéve érezte magát, a személyesség "semmi". Mint azt a közönség tetszésnyilvánítása is érzékeltette, az irodalmi est legintenzívebb élményét Szabó T. Anna felolvasása nyújtotta. "Nagy, meleg, eleven, fészekadó/ csókol és dúdol és elhagy" – szólt a gyermeki panasz az Elhagy című kötet címadó verséből, majd a Hangok a várakozásban lélegzet-elállító lélekképei vetítődtek ki a hallgatóság elé: "Hordom a terhem, almafa ősszel, itt van az óra, fürdöm a fényben/ ég fele nyúlok, föld fele hajlok, tudom a titkot, áldás, áldás…" Nagyapák kiváltsága Péterfy Gergely Kitömött barbár című regényéből nyújtott irodalmi "kóstolót". A budapesti származású író a felolvasás előtt elmondta, hogy számára azért nagy megtiszteltetés jelen lenni ezen a találkozón, mert az apját a Dragomán György édesapjához fűző barátság révén Vásárhely az ő városa is, kívülről régóta figyeli, és mindig úgy érzi, hogy egy kicsit hazajön ide. Az est házigazdája nagyapjával, Jékely Zoltánnal való viszonyáról kérdezte az írót. – Nagyszülőnek lenni egy kivételesen tolvaj helyzet. Olyan szeretetet lophatsz, amit az apai helyzetből adódóan nem lehet – jegyezte meg Péterfy György, aki költő nagyapjával való kapcsolatából az egyértelmű szeretetet, illetve azt emelte ki, hogy Jékely Zoltán a maga részben szász, részben székely identitásával, és azzal, ahogy Schubertet, Mozartot, a német és latin irodalmat finoman felkínálta neki, azonosságtudatának alakulásában is meghatározó szerepet játszott. Nagyapja könyvtárában talált rá arra a Kazinczy- levélre is, amelyből először hallott Kazincy barátjának, Angelo Solimannak, a megnyúzott és kitömött négernek a történetéről, amelynek éveken keresztül a bűvöletében élt. Ebből a történetből született legújabb regénye, melynek elolvasásához az irodalmi est közönsége is kedvet kaphatott. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2015. szeptember 15.Tőkés pert nyertSzeptember 8-ai lapszámunkban számoltunk be azokról a témákról, amelyekről előző napi nagyváradi sajtótájékoztatóján beszélt Tőkés László EP-képviselő. Mint megírtuk, első fokon megnyerte azt a polgári pert a budapesti Fővárosi Törvényszéken, amelyet becsületsértésért indított a Noran Libro Kiadóval szemben az idő közben elhunyt Andrassew Iván Ne vígy minket kísértésbe című, a volt püspök és európai parlamenti képviselő magánéletét boncolgató kötete miatt. A bíróság 800 ezer forint kártérítés kifizetésére kötelezte az alperest. Mint akkor elhangzott, a tanúvallomásokból a per során egyebek mellett az is kiderült, hogy Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt volt elnöke, a magyar kormány által létrehozott Nemzetstratégiai Kutatóintézet jelenlegi vezetője személyesen bízott meg sokakat az említett kötet hathatós terjesztésével, hogy erkölcsi és politikai lejárató kampányt folytasson Tőkés ellen a 2012-es romániai helyhatósági választások alkalmával. Ezzel együtt nyilatkozatában Tőkés László EP-sajtóirodája bírálta a Nagyváradról elszármazott Körössi P. Józsefet is, a Noran Libro kiadó „törvényes képviselőjét”, aki a „kétes hátterű” Törzsasztal-rendezvénysorozat keretében a már említett Andrassew Ivánt is vendégül látta Váradon. Kőrössi P. József reagált a vádakra, nyilatkozatát az alábbiakban olvashatják. Amiért a házasságtörő volt püspök perel Csak most, miután Andrassew Iván Ne vígy minket a kísértésbe című könyvének havi fogyásjelentései eljutottak hozzám, a jelentős mozgást érzékelve figyeltem fel arra, hogy a püspök (úr?), Tőkés László sajtótájékoztatóján közzétette és kommentálta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét. Nyilatkozatához, mint érintett, a következőket fűzöm: 1. Sem Tőkés László, sem a bíróság egyetlen egy pontban sem cáfolta a könyvben leírt tényeket, tehát azok tények maradtak mindenestül. Akkor is, ha a per tárgyát nem a tények, hanem a képmutató, kettős életet élő, a nyilvánosság és a nemzet előtt másmilyen embert mutogató püspök személyiségi jogait érezve sértve, perelt a pap. Csaknem két évvel a könyv megjelenése után. (Vajon milyen érdeke fűződött ahhoz, hogy a könyv a hasonló műfajúak között a lehető legnagyobb példányszámban fogyjon el. Netán-tán ennyi ideig fogta a kezét az a párt, amelyiket gátlástalanul és lelkészhez nem méltó módon szolgál ki kritikátlanul?) 2. Való igaz, hogy a vádak többségében a Kiadót marasztalta el a bíróság. Azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a felperes (Tőkés László) legfontosabb kérelmének teljesítését a bíróság nem látta indokoltnak: a könyvet nem zúzatta be, és a kereskedelemből sem vonatta ki. Így az továbbra is, újabb utánnyomásban kapható. Vajon miért? 3. Bízvást állíthatjuk: azért, mert bíróság hallgatólagosan egyetért az alperesnek (Noran Libro Kiadó) azzal, a per során is fenntartott véleményével, miszerint Tőkés László közszereplő, akinek, ha nem is kell minden kritikát elviselnie, a maga erkölcstelen életviteléért igenis felelősséggel tartozik, és nemcsak kritikátlan hívei előtt. Nem állíthatja magát büntetlenül példaként egy nemzet elé. El kell viselnie az ő képmutató magatartását, az életvitelét leleplező kritikát a legnagyobb nyilvánosság előtt is. 4. Tőkés László nyilatkozata nem mentes azoktól a csúsztatásoktól, amelyeket jó néhány éven keresztül már megszoktunk tőle. Azt mondja, hogy a híresztelések ellenére nincs szándékában elhagyni hazáját, Romániát, valamennyi családtagja román állampolgár, gyermekei is. Vajon melyik családjára (és melyik gyermekére) gondol? Arra a családra, amelyiket Nagyváradon szertezúzott, vagy arra, amelyiket házasságtöréssel alapozott meg Magyarországon. Arról ugyanis nem szól a nyilatkozata – pedig kitérhetne rá! – hogy a püspök házasságtörése alatt fogant gyermeke román vagy magyar állampolgár-e. A nyilatkozata után, gyaníthatóan a kecskeméti gyerek is román. De vajon ki hiszi azt el neki…? Érthetetlen, hogy miért tér erre ki, senkire, ránk sem tartozik. 5. Hogy jön ide a nagyváradi Törzsasztal csaknem tízéves irodalmi sorozata? Kétes támogatottságúnak nevezi, így akarván megbélyegezni azt a rendezvényt, amelynek során a kortárs magyar irodalom legjelesebb képviselői – határoktól függetlenül, hiszen a felvidékről, délvidékről, Erdélyből és Nyugat-Európából, sőt Kanadából (!) és Norvégiából is – érkeztek, magyar íróvendégek Nagyváradra, csaknem százan. Vajon miért zavarja a maga magát is írónak tekintő püspököt ez a felvonultatás, amely a várost irodalmi rangban a legnagyobbakhoz – Kolozsvárhoz, Budapesthez, Pozsonyhoz, Újvidékhez, Bécshez – emeli? (Esterházy, Bodor Ádám, Grecsó, Dragomán, Spiró, Háy, Závada, Tóth Krisztina, Karafiáth, Kovács András Ferenc, Vida Gábor, Grendel, Kántor, Dalos György, Konrád, Borbély Szilárd, Sárközi Mátyás, Balla Zsófia, Balázs Imre József, Kun Árpád, Darvasi, Kemény, Pablo Urbanyi, Vámos – stb. stb. stb. egészen 80-ig – személye Tőkésnek smafu?) Ha csak nem meghívót vár ő maga is attól a társaságtól (Szépírók), amelynek a tevékenységét a Nemzeti Kulturális Alap, azt pedig a magyar állam támogatja… Várhatja! Kőrössi P. József a Noran Libro Kiadó vezetője Reggeli Újság (Nagyvárad) 2016. március 17.Tegnapután, holnapelőtt„1848 – kőszikla és csillag” Teltházat vonzott kedden este az Ifjúsági Ház előadótermében megtartott ünnepi díszelőadás, amelynek címe – TEGNAPUTÁN, HOLNAPELŐTT – ötletes szójátékkal keltette fel az érdeklődést az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére megtartott rendezvény iránt. Az immár harmadik alkalommal megszervezett díszelőadást megtisztelte jelenlétével dr. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Tamás Péter, Magyarország temesvári tiszteletbeli konzulja, Molnár Zsolt parlamenti képviselő, Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke, a szervezet vezetősége és helyi tanácsosjelöltjei. A vendégeket és népes közönséget Fazakas Csaba, az RMDSZ művelődési alelnöke köszöntötte, majd dr. Szilágyi Péter helyettes államtitkár mondott ünnepi beszédet. „1848 kőszikla és csillag. Kőszikla, amelyre a bibliai ember házát építi és csillag, amelynek fényes útját követi. Mi ma sem engedhetünk a 48-ból és a 12 pontból sem, nem adhatjuk Petőfi és Jókai, Széchenyi és Kossuth szent emlékét”. A helyettes államtitkár hangsúlyozta: „1848. március 15-én csak azt kértük, ami járt nekünk: szabadságot, közteherviselést, önrendelkezést, tulajdonlást. Most se akarunk mást, sem Erdélyben, sem az Anyaországban.” Dr. Szilágyi Péter szerint a magyar kormány célja, hogy felmelegedjen a hűvös viszony Romániával, amit az utóbbi néhány év barátságtalan és provokatív gesztusai tovább nehezítenek. „Fájdalmas látni, hogy a magyar közösséget megfélemlítik, a korrupció elleni harc köntösébe öltöztetett szervezetet politikai bunkósbotként használják polgármestereink megfélemlítésére, felháborító, hogy hátrányosan különböztetik meg a kórházakban gyermekeinket, mert anyanyelvükön merészelnek beszélni.” A politikus szerint Tőkés László kitüntetésének visszavonása nem csak a magyarságot sérti, de megkérdőjelezi Románia demokráciájának alapjait is. „Európai értékekkel ellentétes hogy az autonómia szitokszóvá vált a romániai közbeszédben” – mondta a helyettes államtitkár, biztosítva a „külhonba szorult magyarságot” a magyar kormány támogatásáról. „1848 legfontosabb tanulsága, hogy ha mindnyájan összefogunk, akkor nincs elérhetetlen cél. Önök őrizzék meg magyarságukat, mint tették eddig is, és ha így lesz, akkor 1848, 1956 és 1989 után újra rólunk beszélhet majd a világ!” – zárta ünnepi beszédét Szilágyi Péter. Az RMDSZ Temes megyei szervezete nevében Molnár András alelnök, megyei tanácsosjelölt mondott ünnepi beszédet, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy újabban politikai eszközökkel próbálják meg kisebbségi jogainkat korlátozni. „Világosan látnunk kell, hogy ez nem véletlen, ez folyamatos és tervszerű. Hivatásos feljelentők, elfogult ügyészek és buzgón intézkedő hatóságok munkálkodnak azon, hogy megszerzett jogainkat elvegyék” – mondta Molnár András, aki hangsúlyozta: „Ki kell állni a magyarok mellett, nyilvánosságra kell hozni minden egyes támadást és jogsértést”. A RMDSZ megyei tanácsosi listájának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy csak akkor lehet a magyarság érdekeit minden szinten hatékonyan képviselni, ha a közösség felvértezi képviselőinket azokkal az eszközökkel, amelyek által a demokrácia játékszabályai szerint eredményeket elérhetünk. „Ma szavazatokkal kell a magyar nemzetért harcolni!” – mondta befejezésül Molnár András. A Tegnapután, holnapelőtt ünnepi díszelőadás rendezője, Molnos András Csaba színművész a Bartók Béla Líceum diákságát, a bánsági magyar néptánccsoportokat, zenészeket és énekeseket bevonva, a művészet sajátos eszközeivel a kisebbségi sorba szorult magyarság helyzetére reflektál. A látványos, színpadi effektusokban bővelkedő előadás alkotói, a pesszimista hozzáállást megcáfolva, az itthon maradásban, a családokban, a gyerekvállalásban, a közösségi összefogásban látják a magyar közösség jövőjét. A színvonalas előadás koreográfusa Nagy Dániel, zenei vezetője Kiss Attila, közreműködött a Shake Kvartett (Borbély B. Emília, Éder Enikő, Kiss Attila, Molnos András Csaba), a Borbély Szilárd, Dragalina Csaba, Dumitresc Norbert, Farkas-Erdély László és Kiss Attila összetételű zenekar, Szabó Abigél, Kovács Boglárka, valamint a Butykos, Eszterlánc, Bóbita, Guzsalyas és Bokréta táncosaiból álló tánckar, bartókos kisdiákok. A Temes megyei RMDSZ szervezte díszelőadás létrejöttét Magyarország tiszteletbeli konzulátusa, a temesvári magyar intézmények, magáncégek, a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány támogatták. Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad) 2016. április 11.Mihálycsa Erika: a nyelv legmagasabb energiaállapotát nevezném, jobb híján, „költészetnek”Ma van a költészet napja. 1964 óta József Attila születésének napján, azaz április 11-én ünnepeljük a magyar lírát. Feltehetően ritkábban jut eszünkbe, hogy ez a nap nemcsak a költőkről szól, hanem a műfordítókról is, hiszen a világirodalom költészetét – ha csak nem beszélünk számtalan idegen nyelven – rajtuk keresztül ismerhetjük meg, és sajnos, elég gyakran előfordul, hogy nem is tudjuk, ki fordította kedvenc angol, francia, olasz, vagy más anyanyelvű költőnk egy-egy versét. Idén tehát Mihálycsa Erikát, a kolozsvári Babes– Bolyai Tudományegyetem angol tanszékének oktatóját kértem fel egy interjúra, akinek műfordításai és egyéb írásai többek között a Látó, a Kalligram, a Korunk, a 2000, és a Jelenkor című kiadványokban jelentek meg. Mi számít nagyobb kihívásnak számodra: egy vers, vagy pedig egy prózai mű lefordítása? – Nem tudnám eldönteni – azt hiszem, ez igazából a fordított szöveg nyelvi megmunkáltságától függ. Egy próza- vagy színházi szövegnek is lehet olyan sűrűségű és energiájú nyelve, amiről leginkább a költészet jut eszünkbe. Ilyennel találkozni megoldhatatlan és gyönyörű feladat, ezekért érdemes fordítani (olvasni, írni). Leginkább magasfeszültségű vezetékhez tudnám hasonlítani: a nyelv legmagasabb energiaállapotát nevezném, jobb híján, „költészetnek” – függetlenül attól, versben íródott-e (sok ilyen mondat van például a Kaddis a meg nem született gyermekért, vagy A kudarc című regényekben – az általam ismert legmagasabb feszültségű magyar mondatok). Tegyem hozzá gyorsan: kötött formájú verset nem fordítok, mert nincs ehhez szükséges tudásom és versérzékem; a költők, akiket fordítok, leginkább „félszabad”, vagy „megtöretett” formákban írnak. Paul Celan azt írja a Meridiánban: a költészet a művészet és a nyelv radikális megkérdőjelezése, a művészet – és vele az esztétizáló öntetszelgés és önfeledés – felfüggesztése. Lélegzetváltás, a szabadság aktusa, amely mindig előttünk tart. Ezt ő maga két Büchner-drámán, a Woyzecken és a Danton halálán demonstrálja. De nekünk persze elsősorban versek jutnak ilyenkor eszünkbe. A legnagyobb kihívás talán valami olyan (vers)nyelvnek, hangnak a megszólaltatása, ami mindentől különbözik, amit korább olvastam vagy fordítottam, ahol nincs előzetes tudás, amire támaszkodhatnék. (És győzelem sincs, hiszen ha a fordító „győz”, akkor elnyomta az eredetit, elmismásolta, meghamisította.) Celan szerint a vers magányos, az otthontalanság felé tart; aki írja (és az is, aki fordítja, tenném hozzá én), útitársul adatik mellé. El kell kísérni a verset (prózát,...) az idegenbe. Ha jó útitárs vagyok, jól fordítottam. – Tudtommal több idegen nyelvet is ismersz, milyen nyelvből fordítasz legszívesebben verseket? – Verset eddig angolból és németből fordítottam, újabban magyarról; szívesen próbálkoznék a románból és olaszból fordítással. Ez szerintem elsősorban attól függ, mennyire „olvastál be” egy nyelvet. Egy ideje úgy alakult, hogy többet fordítok magyarról angolra, mint fordítva, ami nagy kaland, mert egy elég jól „beolvasott”, de mégiscsak idegen nyelv a célnyelv, ahol másfajta konvenciók működnek, illetve hát a legtöbb versnyelvvel kapcsolatos konvenció, ami magyarul túlélte az elmúlt fél századot, angolul könnyen avíttnak tűnhet. Másképp működik az alulretorizált, prózának ható versnyelv is, és különösen könnyű a, versben néha megkockáztatott és a vers által hitelesített, erős, ha úgy tetszik: pátoszos állításokkal elcsúszni. A legszívesebben és legkevesebb hibaponttal angolról magyarra fordítok, bár azt azért nem mondanám, hogy biztonságosan mozognék ezen a terepen. – Elvesztődik-e a versből valami a fordításnál? Mennyire nehéz visszaadni magyar nyelven például az angol költők verseit? – A szavaknak valamiféle, már-már sorsszerű elrendezettsége az, ami elvész: az érzés, hogy ezt csakis így lehetett, kellett, megírni (magyar példával mondjuk, a „vándorló fájdalomként // mozdít bokát és térdet” Radnóti-sor sajgás-ritmusa ilyen). Ez persze minden eredeti sajátja, szemben a fordítással, amely őrjítően fakultatív, de remekműveknél igazán mellbevágó. A fordíthatatlanságok a mondatszerkezettől kezdődnek: gyakran a laza, többféle viszonyt megengedő angol mellérendelő szerkezetekkel, amiket a magyar mondat egyértelműsít, vonatkozó névmásokkal lát el, obligát vesszőkkel választ le. A rendkívül hajlékony angol mondat ráadásul képes a legnagyobb fokú (szintaktikai) meghatározatlansággal dolgozni, szemben a toldalékoló magyar szerkezetekkel, ahol a (személy-, birtok stb.) viszonyoknak a ragokból ki kell derülniük. A meghatározatlanságokat fenntartani és az üres helyeket be nem tölteni sokszor nyaktörő feladat. A magyar költészeti hagyomány, és így a magyar fordításhagyomány is, nagyon későig megmaradt egyfajta nyugatos esztétikánál. Mai napig érezhető, hogy a magyar versfordítások felülretorizálnak, díszítményeznek, átesztétizálnak – a nyelvi lecsupaszítottság a közelmúltig nem tartozott bele a magyar olvasó vers-tapasztalatába. Ezzel szemben a versnyelv „irodalmiasságának” – vagy irodalmiaskodásának – a kiakolbólítása, a versnyelvnek a köznyelviesítése angolul már a századelőn, az angol modernekkel – T.S. Eliottal, William Carlos Williams-szel, Mina Loy-jel, Hilda Doolittle-lel stb. – elkezdődik. A 20. század valószínűleg legradikálisabb költőjének, a német Paul Celannak a magyar fordításai szinte tünetszerűek: ahol a nyelvnek szilánkokra kellene törnie, az magyarul kliséízű modorosságokká domesztikálódik, és ahol emberin túli, üres terek nyílnak meg, ott egy Kosztolányin, Tóth Árpádon nevelkedett költő diszkrét alliterációi boronganak. Kisebb mértékben, de sokszor hasonló történik a 20. század második felének angolul író költőivel is – számomra jóleső kivétel a nemrég elhunyt Nobel-díjas ír költő, Seamus Heaney Hűlt hely című válogatott kötete, egyenletesen kiváló fordításokkal, amelyek manírok nélkül mutatják meg a Heaney-versek sűrű anyagszerűségét, az anyagból kiásott (Heaney maga hasonlította az írást tőzegásáshoz) költészetet. – Milyen arányban vagy benne költőként egy vers lefordításakor? – Sosem gondoltam magamra költőként. Fordítóként persze mindenestől benne vagyok, a bennelevésem már a szerző- és versválasztással elkezdődik. Azt szokták mondani, a fordító társszerző: ez hozhat többletet, de „kevesebbletet” is – akárcsak a színészek, akik a saját testüket és hangjukat viszik színre, mi is csak saját anyagból tudunk dolgozni, bármennyit is tanulunk. A hang az enyém. De nem mindegy, hogy tisztában vagy-e vele, hogy éppen tanult, vagy máshol bejáratott sémákból dolgozol, ilyenkor ugyanis nagy az esélye, hogy magad alá gyűrd, elszépelegd, túlokoskodd-vicceskedd stb., a szöveget. – Nemcsak műfordítással foglalkozol, saját verseid is megjelentek, például a Látóban. Mikor kezdtél el verset írni? – Kamaszkoromban, ahogy szokás. Komolykodó, apokaliptikus verselményeket. Aztán pár éve kísérletezni kezdtem egy félre-félrecsúszó keveréknyelvvel, és mivel a szavakkal még boldogultam úgy-ahogy, de a mondatokkal és a mondatok közti kapcsolattal már nem, egy idő után meghúztam ezeket a kis szövegeket. Úgy tűnik, a végeredmény inkább versre, mint prózára hasonlít. – Ki a kedvenc kortárs magyar költőd? – Nincs kedvencem, illetve hát több is van. Tandori Dezsőt megkerülhetetlennek tartom – ahogy a két éve halott Borbély Szilárdot is. Kiemelten fontos számomra Takács Zsuzsa, az ő magányos, halkszavú, magasfeszültségű test-, szerelem-, betegség-, gyász-verseit sokadszorra is ugyanazzal a megindultsággal olvasom. A betegség, a halálközelség, a gyász tapasztalatáról a magyar költészet viszonylag keveset beszél, akárcsak az intimitásról, miközben ezek a leginkább elbeszélhetetlen, ugyanakkor valószínűleg a legfontosabb megélnivalóink. Takács Zsuzsán kívül Schein Gábornak az utóbbi években született pontos, sallangmentes, mélyen személyes verseit olvastam megrendültséggel. Vannak költők, akiket időnként jó újraolvasnom, Mesterházi Mónika például ilyen. Más hangfekvésben Kovács András Ferenc: az Überallesbadeni dalnokverseny című kötetét például minden évben a szöveg (kitörő) örömével járó összes tünettel olvasom újra. Ijesztő, hogy egyre aktuálisabb, holott részben a Ceauşescu-diktatúra alatt íródott: már megint szöllent a szellős propabanda, a kor passzent: a korpa szent, s az Idő haladva megy hátra. – És nem kortárs? – Úgy három évvel ezelőtt egy nyáron végigolvastam az Ady-összest. Nem vonz az a fajta irodalom, ami az én meghosszabbításaként működik, nem vonzanak az alanyi költészet pózai – ennek ellenére éppolyan kivédhetetlen, zsigeri, megrázó élmény volt, mint kamaszkoromban. Nem a „kedvenc” magyar költőm, de jó volt újra felfedezni, mekkora költő. KÖLLŐ KATALIN Szabadság (Kolozsvár) 2017. január 20.Fiatal író rangos elismeréseMészöly-díjas Szabó Róbert Csaba Csütörtökön Szekszárdon kiosztották a Mészöly Miklós-díjat, melyet az idén Szabó Róbert Csaba író, a Látó szerkesztője kapott. A rangos elismeréssel egy magyar vagy közép-európai író munkásságát díjazzák. A Mészöly Miklós Egyesület által 2004-ben alapított díjat korábban olyan alkotók vehették át többek között, mint Márton László, Darvasi László, Péterfy Gergely, Borbély Szilárd vagy Szilasi László. Az idei díjazott, Szabó Róbert Csaba Marosvásárhelyen élő író nyilatkozott a Népújságnak. – Gratulálunk! Mit jelent számodra ez a díj? – Egyértelműen azt, hogy itt, a látszólagos peremvidéken, a budapesti irodalmi centrumhoz képest is lehet úgy alkotni, életművet létrehozni, hogy azt komoly elismerés övezze. Az általad fölsorolt nevek, az, hogy előttem kik részesültek a díjban, pontosan jelzik az elismerés mértékét és rangját, és persze ettől egyszerre fog el az öröm és a jó értelemben vett félelem, hiszen a magam 35 évével és 10-12 éves publikációs tapasztalatommal ez nagy kihívás elé állít. Óriási elismerés és megtiszteltetés, az ember ilyenkor felnéz a munkából, és megkönnyebbülten elmosolyodik. Mészöly Miklós nélkül nehéz volna elképzelni a kortárs magyar prózát, valahol mindenkinek a mestere, akik jelenleg számítanak. Az atléta halála vagy a Saulus, hogy csak Mészöly legismertebb regényeit említsem, gyakran voltak kiindulópontjaim az életem során, amikor az alkotói identitás keresésével foglalkoztam. – Az Alakváltók című regényed a 2016-os könyvfesztiválra jelent meg. Fontos az író számára a visszajelzés? – Természetesen. Főképp az olvasói jelzések a fontosak, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy a szakmai elismerések nem számítanának. Az alkotó ember alapvetően hiú, vagy ha nem is az, szüksége lehet a visszajelzésekre, amikből aztán építkezhet. Mondjuk a szöveg, a könyv az ultrahang, amit az író, akár a denevér, kibocsát, és az olvasóról visszaverődő hangimpulzusok segítségével tájékozódik néha. Szerencsésnek mondhatom magam, amellett, hogy az Alakváltókról írt kritikákkal és recenziókkal elkényeztetett a szakma, az olvasói vélemények is megtalálnak. Az elmúlt fél évben a legjelentősebb lapok írtak a regényemről, a Gutenberg könyvesboltban pedig rekordközeli példányszámban fogy az Alakváltók. Persze, fontos tudatában lenni, hogy ez veszélyekkel is jár, ami ellen az állandó munkával lehet harcolni. Szerencsére két-három éve folyamatosan tudok dolgozni, a regény mellett forgatókönyvet és rádiójátékot írok, szóval tényleg nem panaszkodom. – Akkor a jövőbeli terveid is körvonalazódtak már? – Egyelőre az látszik most, hogy a Márton Áron 1944. május 18-i híres kolozsvári beszédéről írok egy forgatókönyvet, már alaposan benne vagyunk a fejlesztési szakaszban a Magyar Filmalapnál, elkészült az ún. first draft, az első változat. A filmkészítés hosszadalmas folyamat, ráadásul én „csak” a könyv írója vagyok, persze, minden azon fog múlni, mennyire sikerül jó forgatókönyvvel előállni. Vannak színpadi ötleteim is, továbbá előkészületeket tettem egy erdélyi családregény megírására. Szóval tervekből és ötletekből nincs hiány. Szerencsére a családom mellettem áll, és ennél nagyobb segítséget nem is remélhetek. (ZséKá) Népújság (Marosvásárhely) 2017. február 16.A nagy verslista – Jelenkor-szavazás kortárs magyar versekrőlA Jelenkor szerkesztősége szerette volna felmérni, hogy mi számít ma legfontosabbnak a kortárs magyar irodalomban, ezért kritikusokat kértek fel, hogy „szavazzanak műnemenként, műfajonként művekre, árulják el, szerintük melyik a harminc legfontosabb regény, vers, verseskötet, novelláskötet, színpadi mű, értekező próza, műfordítás, magyar nyelven megjelent populáris mű az utóbbi három évtizedben”, olvasható a Jelenkor irodalmi és művészeti folyóirat online kiadásában (www.jelenkor.net) Arról, hogy miért az elmúlt harminc évet veszik figyelembe, és miért harmincas a lista, a Jelenkor szerkesztősége így vélekedik:„Mivel a »kortárs« nem pontosan meghatározható időkeret, ezért úgy döntöttünk, az utóbbi harminc évet tekintjük az irodalomtörténet jelenkorának, és szimbolikus gesztussal az 1986-os évet, Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba és Nádas Péter Emlékiratok könyve című műveinek megjelenési évét tekintjük fordulópontnak. Szavazni tehát a következő évtől, azaz 1987 januárjától 2016 decemberig tartó időszakban megjelent művekre lehet. És azért 30 legjobb, mert az első tízet talán könnyebb megsaccolni-kitalálni, a második, harmadik tíztől több meglepetés várható”. Megjegyzik továbbá, hogy természtesen tudják, „a kanonikus listák és rangsorok csak arra jók, hogy vitatkozzanak velük, és azt is, hogy az évszámhoz kötött korszakhatárok mindig megkérdőjelezhetők”, és azzal is tisztában vannak, hogy az esztétikai érték nem dönthető el szavazással. Mint írják, ajánlatnak, nem verdiktnek tekintik a listákat, és „a szavazások eredményét természetesen lehet bírálni, kiegészíteni”. A „kiszámolás” módszeréről is megtudunk részleteket, e szerint „a kritikusok úgy szavaznak, hogy a 30-as listákat értéksorrendbe rendezik: kinek-kinek a listáján az első helyezett 30, a második 29 pontot kap stb., a szerkesztőség pedig egyszerű összeadással hozza létre az összesített listákat”. A szerkesztőség arra is kitér, hogy miért kritikusokat kértek fel a szavazásra. Mint írják, „írókat, költőket, szerkesztőket, műfordítókat vagy éppen nem az irodalmi élethez tartozó jeles művészeket és értelmiségieket is felkérhetnénk szavazásra. Továbbá csinálhatnánk teljesen nyitott, internetes közönségszavazást. Elvégre a kortárs irodalom az olvasóké, nem a kritikusoké. Mi mégis kritikusokat kértünk fel, mert úgy gondoljuk, a kritikus az, akitől a leginkább elvárható, hogy szükség esetén esztétikai érvekkel is alá tudja támasztani értékítéleteit, és ő az, aki hagyományosan feladatának tekinti az irodalmi szempontokra tekintő, független műbírálatot. Szerintünk tehát az efféle ajánlatok összeállítása elsősorban a kritikusok dolga”. A napokban megjelent az induló sorozat első darabja, íme tehát a 30 legjobb kortárs magyar vers a kritikusok szavazata alapján. (Megjegyzés: A 30/30-as verslista végül nem harminc, hanem harminckilenc címet tartalmaz. „Ez azért alakult így, mert sok lett a megosztott helyezett. Ha meghúztuk volna harmincnál a vonalat, akkor nem lehetett volna eldönteni, több egyforma pontszámú vers közül melyiket hagyjuk le a listáról”, olvasható a szerkesztői magyarázat a Jelenkor online-on). Petri György: Hogy elérjek a napsütötte sávig (418) Parti Nagy Lajos: Rókatárgy alkonyatkor (200) Kemény István: Egy nap élet (187) Tandori Dezső: Londoni Mindenszentek (181) Tandori Dezső: A Semmi Kéz (139) Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén (106) Tolnai Ottó: Mi volt kérded a legszebb Dániában (94) Tóth Krisztina: A világ minden országa (93) Kemény István: Fel és alá az érdligeti állomáson (84) Kántor Péter: Megtanulni élni (83) Rakovszky Zsuzsa: Decline and fall (82) Márton László: Bowen monológja sötétben (80) Kovács András Ferenc: És Christophorus énekelt (67) Rakovszky Zsuzsa: Egyirányú utca (64) Szabó T. Anna: Elhagy (64) Borbély Szilárd: Hosszú nap el (63) Baka István: Farkasok órája (62) Sziveri János: Bábel (60) Tóth Krisztina: Kutya (58) Térey János: A gyönyörű gyár (56) Kemény István: A néma H (54) Varró Dániel: Minden olyan mint minden (53) Borbély Szilárd: Tenger könnyek csillaga (52) Orbán Ottó: A magyar népdalhoz (52) Kukorelly Endre: Azt mondja aki él (50) Oravecz Imre: Közelítő nap (49) Tóth Krisztina: Havak éve I-III. (48 Kukorelly Endre: Kicsit majd kevesebbet járkálok (47) Kántor Péter: A könyvespolc előtt (45) Parti Nagy Lajos: A Csorba-kert (45) Tóth Krisztina: Kelet-európai triptichon (45) Borbély Szilárd: Karácsonyi szekvenciák (44) Borbély Szilárd: A tízezer (43) Kemény István: Célszerű romok (43) Petri György: Sár (43) Tandori Dezső: Szakadj ki (43) Térey János: Fagy (43) Borbély Szilárd: Pegazus, szárnyak (40) Parti Nagy Lajos: Nyár, némafilm (40) A verslista az alábbi kritikusok szavazatai alapján jött létre: Balázs Imre József, Bedecs László, Bozsoki Petra, Csehy Zoltán, Csuhai István, Fekete Richárd, Görföl Balázs, Halmai Tamás, Harmath Artemisz, Károlyi Csaba, Kálmán C. György, Keresztesi József, Kőrizs Imre, Krupp József, Lapis József, Mekis D. János, Mohácsi Balázs, P. Simon Attila, Sántha József, Szénási Zoltán, Tarján Tamás, Turi Tímea. Szabadság (Kolozsvár) 2017. február 17.Erdélyi versek a jelenkori költemények élmezőnyébenAz elmúlt harminc év terméséből válogatták ki irodalomkritikusok a 30 legszebb kortárs magyar verset a pécsi Jelenkor folyóirat kezdeményezésére. A zsűri tagja volt Balázs Imre József kolozsvári költő, kritikus, a Korunk folyóirat főszerkesztő-helyettese, aki a lista kialakulásáról, a kortárs irodalom népszerűsítéséről beszélt a Krónikának. Irodalomkritikusok állították össze azt a listát, amelyen a 30 legszebb kortárs magyar vers szerepel, a válogatás a Pécsett szerkesztett, Jelenkor című irodalmi és művészeti folyóirat honlapján jelent meg. Az online induló sorozat az elmúlt harminc év legjobb magyar műveit keresi, a szerkesztőség szeretné felmérni, hogy mi számít ma legfontosabbnak a kortárs magyar irodalomban. „Kritikusokat kérünk fel, hogy szavazzanak műnemenként, műfajonként művekre, árulják el, szerintük melyik a harminc legfontosabb regény, vers, verseskötet, novelláskötet, színpadi mű, értekező próza, műfordítás, magyar nyelven megjelent populáris mű az utóbbi három évtizedben. Mivel a „kortárs" nem pontosan meghatározható időkeret, ezért úgy döntöttünk, az utóbbi harminc évet tekintjük az irodalomtörténet jelenkorának, és szimbolikus gesztussal az 1986-os évet, Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba és Nádas Péter Emlékiratok könyve című műveinek megjelenési évét tekintjük fordulópontnak. Szavazni tehát a következő évtől, azaz 1987 januárjától 2016 decemberéig tartó időszakban megjelent művekre lehet" – olvasható az irodalmi folyóirat közleményében Kányádi Sándor és Kovács András Ferenc verse is a listán A Jelenkor 22 kritikust kért fel, hogy szavazzanak, köztük Balázs Imre József kolozsvári irodalomkritikust, irodalomtörténészt, költőt, a Korunk folyóirat főszerkesztő-helyettesét. Balázs Imre József a Krónika megkeresésére kifejtette, az 1986 és 2016 közötti magyar irodalom termését rendkívül gazdagnak tartja, így ő maga igyekezett egy szerzőtől mindössze egy verset válogatni. A zsűritagok azonban egy költőtől több verset is megjelöltek, így a felsorolásban több szerző is szerepel több verssel, például Petri György, Parti Nagy Lajos, Tandori Dezső, Borbély Szilárd vagy Tóth Krisztina. A végleges listán két erdélyi költő egy-egy verse sorakozik: Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén és Kovács András Ferenc: És Christophorus énekelt című költeménye. Balázs Imre József elmondta, ő több erdélyi költő alkotásait is javasolta, például Szőcs Géza, Lövétei Lázár László vagy László Noémi verseit. „A válogatáskor továbbgondoltam a Bob Dylan irodalmi Nobel-díja kapcsán felmerült kérdéskört is, így dalszövegírók alkotásaira is javaslatot tettem, itt Bereményi Gézát említeném, Cseh Tamás dalainak szövegíróját és a Quimby együttes frontemberét, dalszövegíróját, Kiss Tibort. A végeredmény, a 30-as lista tulajdonképpen közös részhalmaza a kritikusok véleményének, amely természetesen szubjektív" – mondta az irodalomkritikus. Kitért arra is, hogy a Korunk folyóirat 2001–2002-ben hasonló játékot indított, akkor a huszadik század legszebb magyar verseit keresték költők és kritikusok, a válogatás meg is jelent A teremtmények arca című antológiában, a lista élén pedig Kosztolányi Hajnali részegség című verse végzett. A 40 verset és szubjektív esszéket tartalmazó kötet anyaga 104 költő és irodalomkritikus szavazatai alapján állt össze. Balázs Imre József kitért arra is, a Jelenkor által felkért zsűri korosztályok és régiók szempontjából is megosztott volt, a sorozat következő részében a legszebb verseskötetek, regények, stb. kiválasztására más-más kritikusokat hívnak majd. „Az efféle ajánlatok összeállítása elsősorban a kritikusok dolga. Ami a kritikusok kiválasztását illeti, reprezentativitásra törekszünk, elismert kritikusokat kérünk fel lehetőleg úgy, hogy minél inkább paritásos legyen az összetétel. Legyenek köztük nők és férfiak, határon túliak és magyarországiak, budapestiek és vidékiek, »nagy öregek« és újoncok" – fogalmaztak a Jelenkor szerkesztői. Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén valaki jár a fák hegyén ki gyújtja s oltja csillagod csak az nem fél kit a remény már végképp magára hagyott én félek még reménykedem ez a megtartó irgalom a gondviselő félelem kísért eddigi utamon valaki jár a fák hegyén vajon amikor zuhanok meggyújt-e akkor még az én tüzemnél egy új csillagot vagy engem is egyetlenegy sötétlő maggá összenyom s nem villantja föl lelkemet egy megszülető csillagon valaki jár a fák hegyén mondják úr minden porszemen mondják hogy maga a remény mondják maga a félelem 1994 Útmutató a nagyközönségnek Balázs Imre József úgy vélekedett, az effajta válogatás üzenetértékű lehet, és hasznosnak bizonyulhat a nagyközönség számára, hiszen az olvasók a bőség zavarával küzdenek, útmutatást várnak, a lista pedig arra bátorítja őket, lehet barátkozni a kortárs művekkel. „Én magam határozottan kortársirodalom-párti vagyok, úgy vélem, fontos ráirányítani a fiatal generáció figyelmét arra, hogy az irodalmi művek nem afféle »múzeumi darabok«. Természetesen egyensúlyt kell teremteni a klasszikus és jelenkori irodalom között, nyilván előbbit is meg kell ismernie a fiatal generációnak, de azt hiszem, elsősorban az a fontos, hogy pozitív élménye szülessen a gyereknek az olvasással kapcsolatban. És a kortárs – akár könnyedebb, szórakoztatóbb – műveken keresztül vezethet az olvasóvá nevelés útja a klasszikus irodalom, az irodalom egésze felé" – mondta Balázs Imre József. A válogatásokat kezdeményezők a besorolásról úgy fogalmaznak, az irodalom nem lóverseny, a kanonikus listák és rangsorok csak arra jók, hogy vitatkozzanak velük, az évszámhoz kötött korszakhatárok pedig mindig megkérdőjelezhetők. „Azzal is tisztában vagyunk, hogy az esztétikai érték nem dönthető el szavazással. Ennek ellenére fontosnak érezzük, hogy a Jelenkor, amely minden egyes számával válogat és tartalomjegyzékével havonta értékjavaslatokat kínál, ebben a végletekig leegyszerűsített formában is orientációs alternatívát nyújtson egy szakmailag mégiscsak védhető ajánlattal. Írókat, költőket, szerkesztőket, műfordítókat vagy éppen nem az irodalmi élethez tartozó jeles művészeket és értelmiségieket is felkérhetnénk szavazásra. Továbbá csinálhatnánk teljesen nyitott, internetes közönségszavazást. Elvégre a kortárs irodalom az olvasóké, nem a kritikusoké. Mi mégis kritikusokat kértünk fel, mert úgy gondoljuk, a kritikus az, akitől a leginkább elvárható, hogy szükség esetén esztétikai érvekkel is alá tudja támasztani értékítéleteit, és ő az, aki hagyományosan feladatának tekinti az irodalmi szempontokra tekintő, független műbírálatot"– írták a kezdeményezők. A 30 legszebb kortárs vers listája, a válogatás mikéntjéről és a sorozatról részletek a Jelenkor.net honlapon találhatóak. Kiss Judit Krónika (Kolozsvár) lapozás: 1-15
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
